3. Fejezet

Sziasztok :)
Meghoztam amit megkellett a rizsa részt ><
Mindegy.
Remélem tetszeni fog :)
Jó olvasást ^^
*Rebeka*

- Kérlek, ments meg!- ennyit hallottam a hátam mögül, és eltűnt.. Ránéztem a fali órára és 01: 45-t mutatott. – De hisz hát mikor lejöttem még csak 00: 00-ora volt. - motyogtam magamba és egy pohár tejjel visszaindulta a szobámba.
Valami különös érzés kerített a hatalmába. Esküszöm megbolondúltam. Befeküdtem Cassidy mellé de nem jött álom a szememre. Ha lehet azt mondani hogy amikor az a ,,lény" vagy ember hozzám ért mintha tömérdeknyi energiát adott volna.
Kezembe tartva a poharat gondolkoztam amikor egy hatalmasat villámlott. Befogtam hugocskám fülét nehogy felébredjen. Mikor abba maradt a robaj kimentem az udvarra ahova bele csapott a villám. A meggyfánk oldalán egy szabálytalan ,,L" betű volt.
- Mi ez? - Mondtam magamnak és ujjammal körül írtam a betűt. Amikor hozzá értem valaki megszólalt.
- Könyörgve kérlek - hangja kétségbe esett volt és segítségért kiáltott. Gyorsan megfordultam de nem állt mögöttem senki. Ekkor valaki megsimogatta az arcomat.
- Menj el nekik segíts. - súgta a fülembe.
- De kinek? - kérdeztem rekedtes hangommal amikor meghallottam az órám ébresztő hangját.
Egyből felpattantak a szemeim és körbe néztem levegőért kapkodva. Cassidy mellettem aludt édesen plüssállatkáját magához szorítva. A nap szépen besütött. Kikászálódtam az ágyból és lecsoszogtam a konyhába. Csináltam magunknak reggelit. Felvittem a csöppségnek.
- Gyere kérlek segíts nekem - hallottam meg megint a hangot. Megrezzentem és a tejes poharat kiejtve a kezemből tartalma mind kiborult a földre.
Fogtam a felmosót és feltöröltem vele. Mikor lehajoltam észte vettem hogy a lábam tiszta sár... Kezdtem kicsikét megijedni.
- Nővéjkém - dörzsölgette édesen szemecskéjét Cassidy.
- Tessék? - néztem rá mosolyogva.
- Ki az a bácsi aki mögötted áll? - mutatott mögem. Megfordultam a tengelyem körül de senki nem volt ott.
- Nincs itt senki Cassidy. Biztos csak halucináltál - mentem szépen lassan oda hozzá és nyomtam fejére egy puszit. - Hoztam neked fincsi reggelit.

Miután megreggeliztünk felöltöztünk Cassidyvel és elvittem a bölcsibe. Hatalmas cuppanos puszival elváltam tőle majd elmentem bevásárolni.
Olyan érzésem volt mintha követtek volna. De akárhányszor hátrafordultam nem volt ott senki. Kezdtem kicsikét azt érezni hogy meghülyültem. Végülis hangokat hallok és mindig azt nézem hogy valaki nem-e követ. Megvan! Paranoiás vagyok... Elkell mennem egy pszichológusho de SÜRGŐSEN!

2. Fejezett- A hír

Ne haragudjatok hogy ennyit késtem de tanulnom kellet...:( Na de mind 1 !!!! Remélem tetszik ez a rész. Kicsit fura lett szerintem ezen még én is meglepődtem:) Komizzatok ha tetszik ez a rész:) Réka 

~Amit az ember lát az néha, nem a valósság~ 

Először moccanni se bírtam, kellet egy, perc hogy észhez térjek és leüljek a kanapéra anyu mellé. Persze hogy az 1D-t hagyták legutoljára. És ekkor belekezdett a híradós nő:

-A hirhet brit, fiú banda a One Directionből elhunyt az egyik tag ma .- ekkor lefolyt egy könnycsepp az arcomon .- A maga legidősebb  éves Louis Tomilson. Amikor a tragédia történt, épp a rajongók közt vágtak át a magán repülőjükhöz. Amikor összeesett.- itt már patakokban, hullottak a könnyeim.

- És most kapcsoljuk a gyászoló társaikat Niall Horant, Liam Paynet, Harry Stylest és Zayn Maliket.- őket mutatták. Szinte már annyit sírtam, hogy nem látom rendesen a Tv-t. Hiába törlöm a könnyeimet a zsepivel, semmit sem használ csak orrfújásra, használ.

- Reggel még semmi jel nem utalt, arra hogy rosszul érezte volna magát.- mesélte Harry és lefolyt az arcán egy könnycsepp. - Emlékszem amikor, órán át nem ettünk és Lou, elővett egy müzli szeletet és nekem adta.- mondta a kis szőke ír, könnyeivel küszködve. - Emlékszem, amikor Lou belökött a vízbe. Utána „akis hülye”rájött hogy nem tudok úszni, és beugrott utánam hogy meg mentsen.- mesélte Zayn. Liam nem mondott semmit. Őt viselte meg a legjobban.- Fiuk most hogy Louis meghalt. Mi lesz így a csapattal?- kérdezte meg a fiukat a riporter. Ekkor Liam ennyit mondót- Egyenlőre nem tudjuk. De még nem oszlunk fel!- felállt és kiviharzott.- Köszönöm srácok.- mondta a riporter aztán újra a híradós nőt mutatták. Én felálltam és felrohantam a szobámba. Rádőltem az ágyamra. Kinyílt az ajtóm és Cassidy jött be.

- Jen alhatok ma veled, hogy nem legyél szomorú?- nézet rám, és közben mosolygót.

- Igen! Gyere, ide majd oda adom a párnát és a takarómat.- és elmosolyodtam. Nagy nehezen felmászott az ágyamra. Befészkelte magát és nem kellet 5 perc már hangosan szuszogót. Én még kiültem az ablakba. Viharfelhők gyülekeztek, távolról néhol-néhol bele villámlott, a fekete felhőbe. Percekkel később már szakadt az eső, és nagyokat dörgött és villámlott. Még csak éjfél van, ha jól tippelek, akkor még 2 óráig fog tartani ez az egész. Halkan lemásztam az ablakból és az ajtóm felé vettem az irányt. Leérve a konyhába felkapcsoltam a villanyt. És megálltam. Kb. 3-rom percig, gondolkodtam, hogy miért is jöttem le. Ekkor hirtelen elment az áram. Biztos valahova be*szott a 220V. Ekkor valami vagy valaki befogta a számat.

- Kérlek, ne félj tőlem Jen!- súgta a fülembe. „Még hogy ne féljek? Honnan tudja a nevemet?”. Levette a kezét a számról. Sikítani akartam de féltem, így egy hang se jött ki a torkomból.

-H… Honnan tudod a nevemet?- kérdeztem alig hallhatóan.

- Az most nem számit! Majd mindent megtudsz ha, se…- és eltűnt. Az áram visszajött, és csak annyit halottam:

- Kérlek, ments meg!- ennyit hallottam a hátam mögül, és eltűnt.. Ránéztem a fali órára és 01: 45-t mutatott. – De hisz hát mikor lejöttem még csak 00: 00-ora volt. - motyogtam magamba és egy pohár tejjel visszaindulta a szobámba.

1.Fejezet

Sziasztok! :) ne haragudjatok hogy csak most jött rész, de nem sikerült előbb megírnom, és így is rövid lett:/ sajnálom, de remélem tetszik:)
Zsófii

Zihálva ültem fel az ágyban. Észre sem vettem hogy folynak a könnyeim, miközben újra lepergett előttem az álmom. Annyira valóságos volt. De biztos csak túl sok filmet néztem. Ránéztem a telefonomra, ami szerint fél egy. Tehát még alhatnék több mint négy órát. De egy ilyen álom után nem tudnék visszaaludni, és nem is akarok. Miután ezt értelmesen megvitattam magammal, lementem a konyhába. Valószínűleg nem a legjobb ötlet, de csináltam egy bögre kávét, és azzal mentem vissza a szobámba. Kiültem az ablakomba és figyeltem az alvó Londont. Próbáltam nem az álomra gondolni, de akaratlanul is eszembe jutott. Annyira ismerős volt az a hang. És a szavai : "Kérlek, ments meg!" Ezt hogy érthette? Hogy tudnám megmenteni? És egyáltalán mitől? Ahogy gondolkodtam, észre sem vettem hogy már hajnalodik. Aludni még mindig nem akartam, ezért gondoltam neki állok reggelit csinálni. Egyszer már majdnem leégettem a konyhánkat, de talán rántottát még én is tudok csinálni. Mire végeztem már anyu is lejött.
-Kicsim, te mért nem alszol még?-kérdezte, még nagyokat ásítva.
-Nem tudtam aludni, ezért inkább csináltam reggelit-mondtam, és nem említettem az álmot. Nagyon szeretem anyut, de néha kicsit sokat aggódik.
-Felébresztem Cassidyt - indultam el a lépcső felé. Útközben találkoztam apával, aki csukott szemmel próbált nem leesni. Felérve a húgom szobájához vettem az irányt, aki még édesen aludt. Miután felébresztettem, együtt mentünk le, ahol szüleink már reggeliztek. Ma nincs suli,ezért az egész napot gitározással töltöttem. Ez valahogy mindig megnyugtat és eltereli a figyelmem, most pont erre volt szükségem. Cassidy mosolyogva hallgatta ahogy játszottam. Miután az összes dalt elénekeltem amit tudok, nekiálltam megtanulni James Arthur-tól az Impossiblet. Hiába szól ez a dal a szerelemről, mégis ezt tudom a legjobban átérezni. Miután ki gitároztam magam, lementem anyuékhoz a nappaliba. Szokás szerint a híradót nézték, ezért indultam volna vissza a szobámba, de ekkor olyat hallottam, amitől azt hittem helyben elájulok.